2014. augusztus 31., vasárnap

Takarékosság a héten 5.

Arra gondoltam, hogy hetente összeszedem, hogy hogyan sikerült a takarékossági projektem. És persze a baklövéseimet is bevallom, mert hibázni én is szoktam és hátha más tanul belőle.... 

Ez a hetünk már teljesen a sulikezdésről szólt. A héten 3x is voltunk bent a suliban, mivel a nagy lány szerepelni fog az évnyitón és a próbákra be kellett mennünk. 

Ami viszont a pénztárcámat is érinti, hogy elintéztem a tankönyveket, hogy ingyen kapjuk. Történt még a nyár közepén, hogy levelet hozott a posta, hogy fizessek be a nagy lány tankönyveire 9700 Ft-t, de 3 gyerekes család lévén, úgy gondoltam itt valami bibi lehet a rendszerben és nem fizetek, hisz nekünk ingyen jár. Aztán a suliban többedik próbálkozásra elértem a tankönyvfelelőst, aki átállított minket a rendszerben ingyenesre, így ez is megoldódott. A levél hátulján részletezve volt, hogy milyen könyveket kapunk majd, de nem volt benne a német könyv és munkafüzet és a matek munkafüzet. Na erre is rákérdeztem. Kiderült, hogy a németet a könyvtárból kapjuk majd. A matekmunkafüzetet viszont a szülőknek kell megvenniük majd..... szerencsére nem drága 800 Ft. 

Sikerült a Bababörzén jó sok ruhát vennem a fiamnak csuopán 3000 Ft-ból

Jártam a Tescoban is, ahol kihasználtam, hogy a gyerekruhák akciósak és bevásároltam pólókból. Darabja 710 Ft! és nagyon vagányak: 

 És, szintén a Tescoban nem tudtam ott hagyni ezt a lány téli csizmát, ami 70 %-os árengedménnyel 1375 Ft-ba került! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése