2014. július 17., csütörtök

Csökkentek a Tesco házhozszállítás díjai

2014. augusztus 31-ig csökkentette a Tesco a házhoz szállítás árát, így akár már 299 Ft-ért is kihozzák a vásárolt árut. Na ez a hír nekem pont jókor jött. Eddig bevallom drágállottam a kiszállítás árát, de ennyiért ajándék!Megúszom a buszozást, a válogatást, a keresgélést, a gyerkőceim plussz kívánságait, amik mind a kosarunkban kötnek ki, megúszom a sorban állást és a cipekedést is. Mi lehet ennél jobb? 
Én bizony kapva-kaptam ezen a lehetőségen, hogy kipróbáljam:) Megírtam a heti menü tervemet, ahogy szoktam és ahhoz megrendeltem a hiányzó dolgokat. A rendelésnél sikerült lefoglalnom egy akciós 299Ft-os idősávot, amúgy 2 óránként változik a kiszállítás ára, erre érdemes figyelni!
Aztán vártuk a gyerekekkel a futárt. Időben jött, nagyon kedves volt, de egyből kiderült, hogy 1 termék egyáltalán nem volt, amit kértem. 3 helyett pedig mást hozott, pl. más márkájú vajat, 90g-os sonka helyett 100g-t, ezek mind a számlán ki voltak részletezve. Persze mind drágább volt, mint amit kértem...... Mondhattam volna ezekre, hogy köszi, de nem kérem, de mivel szükségem volt rájuk átvettem őket. Összességében nem csalódtam, sőt még egy kupont is kaptam, amit a következő rendelésnél 500 Ft értékben beszámítanak. A Tesco tudja hogyan tegyen törzsvásárlóvá valakit:)

Aki még nem próbálta ki, ne hagyja ki, ha másért nem :

5 megjegyzés:

  1. A Tesco házhozszállítás szuper! - már annak, aki egyébként is a tescoban vásárolna, vagy vállalja annak a többletköltségét, hogy a helyébe hozzák.
    És az végül is a valamit valamiért. Én azt mondom, hogy a csokiért hisztiző gyerek kívánságaira is elmegy az a párszáz forint. De ha nem is, időnként megér még akár (az egyébként legdrágább) 1200 Ft-ot is, hogy nem kell 5x pakolni: polcról kosárba, kosárból szalagra, szalagról kosárba, kosárból autóba, autóból lakásba. Adott esetben akár a buszjegy és/vagy a benzin is kerülhet majdnem ennyibe.
    Én több mint 1 éve rendszeresen, 2 hetente vásárolok náluk ilyen módon.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ágnes, örülök, hogy írtál! Jó volt olvasni, hogy neked hogy bevált a Tesco-s rendelés. Ezek szerint Te 2 hetes menütervet írsz és ahhoz vásárolsz be így? Lehet, hogy nekem is át kéne térnem erre, én még leragadtam a heti menünél és a heti 1x-i nagy bevásárlásnál. Most elgondolkodtattál ....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem magamnak vásárolok (nekem drága a tesco).
      Az idősotthonban a lakók privát vásárlásait intézzük így, 6-8-10 ember kívánságlistája alapján :))))
      Régen elmentünk az áruházba, és ott vásároltunk, de akadt olyan, hogy egy kosárba már alig fért, amit vettünk. És akkor mindezt 1, vagy néha 2 nő intézte... Tényleg ódákat tudnék zengeni arról, hogy mindezt megcsinálják helyettünk és házhoz hozzák!

      Törlés
  3. Elhiszem, hogy ennyi embernek a dolgait megvenni nem lehetett egyszerű. Valóban ilyenkor nagy segítség ez a szolgáltatás.

    VálaszTörlés
  4. A nevem Mr. Susan William, Magyarországon élek, és ma boldog nő vagyok, és azt mondtam magamnak, hogy minden hitelező, aki megmenti a családomat a rossz helyzetünkből, tanúskodni fogok a világ és az egyetemi hitel mellett (United. Credit411@gmail .com ) jóváhagyta és átutalta nekem a 2500000 kr összegű kölcsönt . A united.credit411@gmail.com a legjobb hiteltársaság a megbízható, megbízható, 1%-os kamatozású hitelhez. szüksége van ma kölcsönre, mindenféle kölcsönt kínálnak, forduljon hozzájuk még ma sürgős kölcsönért a united.credit411@gmail.com címen (UC credit) nem kér fedezetet. Élő bizonyság vagyok

    VálaszTörlés