2012. augusztus 10., péntek

Iskolakezdés

A napokban megküldte a tanítónő e-mailen a listát, hogy miket kell beszereznünk a tanévkezdésre.
A jó hír az, hogy most a 2. osztályra már nem kell annyi mindent vennünk.
Valóban igaz az, hogy az a legnagyobb kiadás, amikor egy gyerek első osztályba megy, hisz annyi mindent kell venni: asztal, szék, táska, tolltartó, tornafelszerelés, füzetek, ceruzák és még sorolhatnám hosszan.
Most viszont, mivel tavaly vigyázott a lányom a holmijára és sok minden megmaradt most jóval kevesebb dolgot kell megvennünk.

Ami tavaly a legnagyobb tanulság volt a vásárlásnál, hogy nem kell elkapkodni!!!
Én, mint a legtöbb elsős szülő már nyár közepén megvettem mindent, nem sajnáltam a pénzt, de utólag megbántam, amikor aug.30-án azt láttam a hiperekben, hogy minden 50%-al le volt értékelve az iskolaszeres sorokban.

Szóval tanulva saját hibámból úgy terveztem, hogy én idén az utolsó napra hagyom a vásárlást. De aztán tegnap beszaladtam a Corába pár apróságért és megdöbbenve láttam, hogy a Cora márkás iskolaszereket is kiárusítják fillérekért. Nem bírtam ellenállni és bevásároltam belőlük.


Az árak:
12 db-os színes ceruza 100 Ft
12 db-os színes gyurma 100 Ft
12 db-os zsírkréta 60 Ft
30 cm-es vonalzó 50 Ft
12 db-os tempera 240 Ft
papírvágó olló 80 Ft
12 db-os vízfesték 100 Ft
2 db-os postairon vastag 100 Ft

A minőségük is jó, már kipróbáltuk a gyerekekkel, szóval jó szívvel ajánlom:)










2 megjegyzés:

  1. Na micsoda akció! De örülök, hogy rátaláltam erre, köszönöm!:) Kisfiam is most megy másodikba, úgyhogy hétvégén akkor mi is beiktatjuk a corát:) tudom, hogy én is kicsit a végére hagytam a dolgokat..csak mivel általában hiperekben vásárolok, valamiért azt hiszem, hogy ott minden olcsóbb, de persze nem mindig van ez így..viszont ruhák esetében inkább próbálok minőségibb dolgokat venni, úgyhogy ezt a részt még szeptemberre hagytam, mert addigra megjönnek az elmű kuponok (pontos fizetésért lehet kapni), aztán lesz nagy ruhavásár az egész családnak:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Rosa90! Te vagy a 2. ,aki az Elmű kuponokról ír nekem. Én erről nem is tudtam, hogy küldenek ilyet. De mire jó? Mire tudod beváltani?
    Én a fóti Corában vettem ezeket,amik a képen vannak. Hétvégén jártam ott, még volt minden, de már elég kevés. Amúgy szerintem jobb a végére hagyni a sulis bevásárlást, sok helyen már most értékelik le ezeket a cuccokat. Pl. a tescóban a leckefüzet,amit nyáron 599-ért adtak, most 199Ft.

    VálaszTörlés