2014. augusztus 24., vasárnap

Takarékosság a héten 4.

Arra gondoltam, hogy hetente összeszedem, hogy hogyan sikerült a takarékossági projektem. És persze a baklövéseimet is bevallom, mert hibázni én is szoktam és hátha más tanul belőle.... 

  • Ezen a  héten a tartalékok felhasználására mentem rá és próbáltam csak abból főzni, ami itthon van. Ürítem ki a mélyhűtőt, ne álljon benne a sok étel feleslegesen. 
  • sikerült eladnom a vaterán néhány dolgot, jupijé!  
  • jó pár hónapja kaptunk pár zsák ruhát a lakótelepen egy családtól, ahol nagyobb fiúk vannak és szerencsére még ruhavásárlás előtt eszembe jutott, hogy belenézek: és kincseket találtam benne! 1 szuper jó őszi bakancsot, ami pont jó a fiamra, 1 őszi kabátot, famer kabátot, pár pólót. Ezeket mind megspóroltam:) Akkorát nőtt a fiam a nyáron, hogy szinte mindenből új kell neki, na legalább ezek már megvannak. 
  • mivel a pénz most főleg az iskolakezdésre kell, így újra csak ingyenes programokkal ütöttük el az időt, de milyen jól tettük!  
  • kedden a kerületi ünnepségen jártunk, ahol a Vaga Banda - Gólyalábas vásári komédiát néztük meg a gyerekekkel. Este pedig a tűzijátékot, ami idén nagyon szép volt! 
  •  szerdán, 20-án, kihasználtuk az ingyenes múzeumi belépést és elmentünk a Szépművészeti Múzeumba. A gyerekeknek az egyiptomi múmiás kiállítás tetszett nagyon, nekem pedig az a 2 Monet kép, ami itt ki van állítva. Gyönyörűek élőben! Sétáltunk egy nagyot a Ligetben, és megnéztük az őrségváltást a Hősök terén az Ismeretlen katona sírjánál. Érdekes, hogy ezt még egyszer sem láttuk eddig, pedig mióta járunk már a Ligetbe.... de most bepótoltuk:)
  •  A hétvégén átválogattam a gyerekek ruháit, kivettem mindent, amit a nyáron kinőttek, összeírtam mit kell venni. A kinőtt ruhákat 2 kupacba válogattam: adomány és eladható. Mind megy fel a Teszveszre és a Vaterára. Még mindig ingyenes a feltöltés:) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése